Átadták a Bock-pincészet villányi szőlőmagtabletta-gyártó üzemét
Sikeresen lezárult a Bock Borászat kft. szőlőmag kutatás-fejlesztési projektje, mely a ginop-2.1.1-15 felhívásra beadott nyertes pályázatok közül az elsők között valósult meg és korábban az NGM által összegyűjtött mintaprojektek közé is bekerült.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális és Fejlesztési Alap társfinanszírozásával 681,22 millió forint vissza nem térítendő támogatásból, több mint 40% önerő hozzáadásával valósult meg, 2016. június 30. és 2018. június 29. között.
A szőlőmagüzem helyszínén megtartott ünnepélyes projektzáró eseményen dr. Hoppál Péter (országgyűlési képviselő), és Hargitai János (képviselő, Villány és térsége) mellett Bock József köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően dr. habil Márk László (professzor, Pécsi Tudományegyetem) és dr. Pál Szilárd (megbízott kutató, Pécsi Tudományegyetem) a kutatási folyamatok részleteiről beszélt, míg dr. Szűcs Balázs (ügyvezető igazgató, REKONTIR Cégcsoport) a pályázati projektmenedzsment és a megvalósítás kihívásait taglalta.
Dr. Szűcs Balázs projektvezető beszédében hangsúlyozta, hogy a kutatás-fejlesztési projekt eredményeként létrejött új üzemben évi 400 ezer csomag kékszőlőmagtablettát állítanak majd elő „Olyan természetes eredetű anyagokat tartalmazó terméket sikerült kifejleszteni, amely igazoltan pozitív orvosbiológiai és élettani hatással rendelkezik” – hívta fel a figyelmet.
A beruházást és termékfejlesztést is magába foglaló projekt hivatalos zárórendezvényén gyárlátogatásra is lehetősége nyílt a meghívottaknak, így betekintést nyerhettek a kékszőlőmag feldolgozásának különböző folyamataiba.
Az ügyvezető mellett, a kutatásban résztvevők közül is többen hangsúlyozták a kékszőlőmagtabletta megkülönböztető terméktulajdonságait a jelenleg a piacon elérhető termékekhez képest.
A kutatás eredményeként kifejlesztésre került két speciális, az eddig ismerteknél nagyságrendekkel nagyobb és kiegyenlített, aktív komponens felszívódású szőlőmagőrlemény alapú táplálékkiegészítő (tabletta és liszt), valamint az ipari méretű előállításukhoz szükséges gyártástechnológia.
A kékszőlőmagból készült Bock mikroőrlemény és olaj sokoldalú gasztronómiai felhasználási lehetőségeit pedig Marton Adrienn privátséf és televíziós gasztroműsor-vezető ismertette, aki egy kóstolóval egybekötött főzőshow során avatta be az egészséges táplálkozás rejtelmeibe az esemény vendégeit. Marton Adrienn Bock kékszőlőmagos receptjeit, gasztrovideóit itt tekintheti meg>>
További információk a Bock Kékszőlőmag termékekről>>
A Bock szőlőmagüzem létrehozásában közreműködtek:
Pályázatirás, projektmenedzsment
Építési vállalkozó
Csomagolástechnika
.
Hitelintézet