Menü

Idén, 2013. március 24-26 között kerül megrendezésre a düsseldorfi ProWein, a bor világpiacának vezető szakvására.

Ötven országból több, mint 4000 kiállító vesz részt a rendezvényen, Magyarországról 19 borászat képviseli a hazai borágazatot az Agrármarketing Centrum támogatásával.

A rendezvényen jelen lesz minden olyan nemzet és régió, amely aktívan szerepel a nemzetközi borkereskedelemben. Ezen kívül kiállít a feltörekvő új piaci szereplők egy része is. A bortermelők és -kereskedők mellett részt vesz a vásáron minőségi szeszesitalok összesen háromszáz gyártója is, hogy kihasználja a lehetőséget és találkozzon a világ minden tájáról érkező italkereskedőkkel és vendéglátósokkal.

A nemzetközi kóstolózónában a fajtaborokon lesz a hangsúly, azon belül is a bordeaux-i fajtákon. Pincészetünk idén először került be a nemzetközi kóstolózónába, ahol a Bock Syrah 2009 is kóstoltatásra kerül. A neves rendezvényen Bock József is részt vesz. Standunknál a következő borokat kóstolhatják a látogatók:

megosztás Ossza meg barátaival, ismerőseivel: